Az az első pillanat...
Már Emm és én megituk a második pohár puncsot is, mikor el kezdték a disco-t a sulibálon. Mindenki be volt zsondva, mivel egy lassú számmal indítottak. Körülöttem mindenki táncolt. Voltak, akik kissé botorkáltak, de táncoltak. Erre elszomorodtam annyira, hogy Emm hangját sem hallottam már, csak álltam egy helyben és a többieket bámultam. A sírás kerülgetett, mikor megláttam őt, ahogy bejön. Mindenki ránézett, de ő nem foglalkozott vele. Csak jött és nem is nézett se jobbra se balra. Mikor elért hozzám megállt.
- Szabad egy táncra? - Kérdezte, mire én igennel válaszoltam.
Miközben táncoltunk ő egész végig engem nézett én meg őt. Markáns arcvonásai, kék szeme, és a tüsis haja nem enedte, hogy máshova nézzek. Csak is ő létezett. Ő volt az, aki figyelmztetett, hogy egy új számot játszottak és ő volt az, aki kezdeményezett. Ő vezetett ésén mentem utána. És eljött az a pillanat, mikor nem kaptam levegőt...
Miközben lassan táncoltunk ő kicsit szorosabban ölelt és megcsókolt. A csóktól levegőt is alig kaptam. közben az ujjaival simogatott és egy percre sem engedett el. Talán tudta, hogy összeesnék, ha nem fogna. A következő pillanatban a fény ránk irányult és úgy éreztem, majd kiesik a szívem. Annyira dobogott, hogy már csak a szívem dobogását halottam mást nem. Mikor elengedett alig bírtam levegőért kapkodni. Ezután táncoltunk, amíg a bálnak vége nem lett.
Akkor éltem át először azt az első pillanatot, ami csak a mesékben létezett. Az új srác, aki egy távoli városból érkezett és az én szívemmel tért vissza évekkel később. Közben ugyan akadt egy-két vitánk, de mindig kibékültünk. Mostmár nevetünk azon, hogy minden vitánk után kibékülük és újra együtt vagyunk.
A szél már a hajamba kapott, mikor kijött mellém a tengerpartra. Csak egy fehér nadrág volt rajta és nagyon-nagyon jól nézett ki. Alig bírtam ki, hogy hozzá ne érjek. Ekkor féltérdre ereszkedett és megkérte a kezem: - Carol Lewis, hozzám jössz feleségül?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó